Hírek

pünkösd Gyulán

Különleges szolgáltatással találkozhatnak a gyulai vár látogatói a pünkösdi hétvégén. A Kerecsényi László Íjász Egyesület tagjai játékos vetélkedőn mérik össze ügyességüket, hogy a győztes a gyulai erődítés pünkösdi királya legyen. Az egyedülálló látványosság a teljes hétvégén szórakoztatja a várba érkezőket. A történelmi íjászat mellett hagyományőrzéssel is foglalkozó közösség tagjaival szombaton, vasárnap és hétfőn is találkozhatnak a vár vendégei. A vár legfontosabb történelmi időszakát felidéző hagyományőrök a 16. századi végvári életet jelenítik meg a történelmi épület falai között. A hosszú hétvége három napján rendszeresen tartanak bajvívást, gyakorolják majd az ágyú és a szakállas puska használatát – mindezt természetesen úgy, s azzal a céllal, hogy a látogatókat minél jobban megismertessék felszerelésükkel, azok használatával. A Kerecsényi Egyesület tagjai arra is vállalkoztak, hogy a valamikori paraszti pünkösdi királyválasztás és a vitézi ügyességi próbák feladatait ötvözve meg is mérkőznek egymással. Az egykori kakaslövés és kakasütés stilizáltan jelenik meg: előbbi egy céltáblára nyilazással, utóbbi felfüggesztett zsák bekötött szemmel eltalálásával. A kihívás résztvevői erősségüket egy vas ágyúgolyó félkezes tartásával bizonyítják majd. A pünkösd hétfőn 11 órakor, a gyulai várban kezdődő játékra a vitézek a hétvégén folyamatosan készülnek, így a szombaton és vasárnap érkezők is megnézhetik majd a pünkösdi királyválasztás ügyességi, erősségi és mulattató versenyszámait. A gyulai vár szabadtéri részei továbbra is látogathatók; az ünnep alatt is 10-18 óra között ismerhető meg az egykori erődítmény, ami ezúttal hétfőn is nyitva áll az érkezők előtt. Bár a történelmi épület belső terei a koronavírus járvány miatti intézkedések okán továbbra sem járhatók be, a körfolyosóról az ablakokon be lehet tekinteni a helyiségekbe. A gyilokjáróról és a toronyból nagyszerű kilátás nyílik a városra és környékére. Az erődítés személyzete óránkénti vártörténeti ismertetőkkel...

új programok a hét minden napjára

Hétfő Irány Városerdő (9:30 – 13:30) Gyulai történetek és legendák (19:00 – 21:30) Kedd Kerékpáros városnézés Gyulán (9:00 – 12:00) Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland (19:00 – 21:30) Szerda Gyulai történetek és legendák (9:30 – 12:00) Egy csónakban evezve az Ó-Fehér-Körösön (17:00, 18:00, 19:00, 20:00) Csütörtök Kerékpáros városnézés Gyulán (9:00 – 12:00) Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland (19:00 – 21:30) Péntek Irány Városerdő (9:30 – 13:30) Gyulai történetek és legendák (19:00 – 21:30) Szombat Kerékpáros városnézés Gyulán (9:00 – 12:00) Egy csónakban evezve az Ó-Fehér-Körösön (17:00, 18:00, 19:00, 20:00) Vasárnap Kerékpáros városnézés Gyulán (9:00 – 12:00) Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland (19:00 – 21:30) Minden nap A Te gyulai bakancslistád! – személyre szabott városnéző séta Előre egyeztetett...

Gyertek horgászni Gyulára

Talán egy vérbeli horgásznak nem jelent gondot, hogy a nyaralása alatt is megtalálja a közelben lévő neki tetsző folyót vagy tavat, ahol kedvére hódolhat kedvenc sportjának, de egy kis segítség sohasem árthat. Akinek az úticélja Gyula és környéke, abban a szerencsés helyzetben van, hogy a város határában folynak a Körösök, amelyek Magyarország legtisztábbként számon tartott folyóvizei közé tartoznak. A Körösök remek horgászvizek, bár főként a helyiek körében népszerűek. Ezeknek a vizeknek a kezelője a Körösvidéki Horgász egyesületek szövetsége. Így a horgászathoz szükséges jegyeket is itt tudják beszerezni. Gyula városa a hírnevét nem a horgászvizeinek és a természeti adottságainak köszönheti, pedig ebben a megközelítésben nagyszerű lehetőségeket kínál a természet kedvelőinek. A városból könnyen megközelíthető a fekete- és Fehér körös, no meg persze az ezekből kialakult Kettős-körös, és ha egy kicsit tovább megyünk a Sebes-körös és a Hármas-Körös. És ami a Tiszában úszik, azok a halfajták itt is megtalálhatóak. Ezen vizek lakói a csuka, harcsa, sügér, balin, süllő és ragadózó társaik, de a szelídebb fajtákból is sokfélét találhat aki keres. Gyula területén eredményesen lehet próbálkozni a várost átszelő ma élővíz csatornaként ismert egykori holtágban, hiszen ebbe folyamatosan telepítenek. Azután a helyiek kedvelt helye a duzzasztó és környéke, a Szanuzugi összefolyás, és a Fekete Körös városerdőnél. Ha valaki szeret horgászni, és egy kis nyugalomra vágyik, az apartmanjainkból kisétálva percek alatt remek horgászvizet találhat magának. Mindezeken túl természetesen a városban jó néhány rendszeresen teleépített egykori bányató is található amelyeket különféle cégek és egyesületek üzemeltetnek. A napi jegy ára 2000ft- és 4000ft körül mozog. A Horgászjegyet a Gyulai dolgozók Horgászegyesületénél a Szt László u és a Kossuth u sarkán a 4 Ász De luxe...

Aktuális hírek

Örömmel tájékoztatjuk a kedves vendégeinket, hogy lassan, de biztosan újraindul az élet a városunkban. A hétvégétől részlegesen kinyit a vár, és a hónapvégétől a szabályoknak megfelelően a fürdő is megnyitja kapuit. A svédasztalos vacsora egy kicsit még várat magára, de addig is újabb kulináris élményeket ajánlunk a figyelmükbe. Kínálatunkban szerepel pálinka kóstolás, 6 fogásos gourmet vacsora ajánlat, és sörkóstolási lehetőség is. Mindezek a Gault Millau különdíjas Patrióta étteremben várják...

helyzetjelentés Gyuláról

Örömmel tájékoztatjuk a kedves vendégeinket, hogy lassan, de biztosan újraindul az élet a városunkban. A hétvégétől részlegesen kinyit a vár, és a hónapvégétől a szabályoknak megfelelően a fürdő is megnyitja kapuit. A svédasztalos vacsora egy kicsit még várat magára, de addig is újabb kulináris élményeket ajánlunk a figyelmükbe. Kínálatunkban szerepel pálinka kóstolás, 6 fogásos gourmet vacsora ajánlat, és sörkóstolási lehetőség is. Mindezek a Gault Millau különdíjas Patrióta étteremben várják...

Kirándulási lehetőségek 1

A remek tavaszi idő és a körülmények egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy sosem volt jobb alkalom arra, hogy kiránduljunk a szabadba. A Gyulai attrakciók korlátozott látogathatósága minket is arra ösztönöz, hogy segítsük a hozzánk látogató vendégeket a szabad idejuk hasznos eltöltésében, ezért gondoltuk, hogy Gyalogos, vagy kerékpáros természetjáró túrákat ajánlunk Gyulán és környékén. Szanazug és Városerdő a Város közvetlen környezetében folyó Fekete és Fehér körösök mentén található, mindkettő a helyiek körében nagyon kedvelt fürdő és kirándulóhely. Szanazugban a 2 körös összefolyásánál hangulatosan kialakított kiváló infrastruktúrával rendelkező szabadstrand, hajókikötő és komp várja a kirándulókat. Városerdőn erdei iskolát és tanösvényt találhatnak az odalátogatók. Ez a túra mintegy 20km-es távolságot felölelő egésznapos program lehetőség az aktív kikapcsolódást kedvelő utazóknak. Útvonal: Gyula-Városerdő-Erdei iskola és tanösvény, szabadstrand, ezután a Fekete Körös jobb partján haladva Szanazug Doboz felöli oldala, ahonnan komppal lehet átjutni a túlpartra, itt napozás, strandolás-Visszaút Gyulára a kerékpárúton Túraútvonalakról bővebben:...

Hurrá új fesztivállal bővül városunk színes kínálata

június 7.-10 között, első alkalommal rendezik meg Gyulán a Kézműves Sörfesztivált. A szervezők célja, hogy a város nevéhez méltó színvonalú rendezvényt hívjon életre. A fesztivál 4 napos lesz és a kiváló sörök mellett az étkek is a figyelem középpontjában lesznek. És természetesen a fesztiválokon nélkülözhetetlen zenei programok sem maradnak el, naponta több neves fellépő közül válogathatnak azok akik ellátogatnak Gyulára. A teljesség igénye nélkül fellép többek között az Edda Művek, A Hooligans, Majka&Curtis, a Tankcsapda, és Nótár Méry...

A Visitgyula.hu oldalon megjelent egy cikk rólunk

Romantika Panzió A Közelmúltban készült egy a panziónkat bemutató cikk a visitgyula.hu oldalon, ahol az írás mellett sok gyönyörű fotót is találhattok a Romantika panzióról. Ajánlom a figyelmetekbe....